TÖBB MINT 4 KERÉK

Múltkori bejegyzésemre érkezett pár reakció, miszerint túl pozitív szemmel mutattam be a mozgáskorlátozott emberek közlekedési lehetőségeit Budapetsen. Én nem teljesen így látom a helyzetet, és természetesen velem is megestek már olyan dolgok az utazás során, amiket senkinek sem kívánok. Álljon itt pár sztori arról, én hogyan nem utaztam jól.

Múlt nyáron, a nagykörúti villamossín-felújítás idején, a szokásos módon jöttem fel Halasról, majd a Keletitől 7-es busszal elmentem a Blaháig. Tudtam, hogy pótlóbuszok járnak, de úgy gondoltam, hogy a Combinók pótlására nyilván akadálymentes buszokat fog közlekedtetni a BKV. Hát nem. Vagyis nagyon kis arányban.

Azt hiszem úgy öt buszt vártam, mind lépcsős volt, amikor úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek az Oktogonig gyalog, és ott felszállok a villamosra. (Igen, „gyalog”. így hívom, amikor az utcán kerekesszékkel közlekedek.) A Wesselényi utcai megálló környékén azonban elakadtam, mert nem volt szintbe hozva a járda lejárója az úttal. Nem estem kétségbe, gondoltam, átmegyek a másik oldali járdára. Így is tettem, de nem jutottam sokkal messzebb, ugyanis egy utcányival később újra az fenti szintkülönbséggel találtam magam szemben.

Mivel nem tudtam, hogy mekkora kerülő lenne áthidalni a problémát, inkább visszamentem a villamosmegállóba. Közlekedtek ugyan sárga, alacsonypadlós Van Hool buszok, de nagyon ritkán. Azonban bizakodtam, mert az ellenkező irányba már két alacsonypadlós is elment. Elhatároztam, hogy türelmes leszek, várok tíz buszt, abból egy már csak alacsonypadlós lesz. Nos, a tizenegyedik volt az.

Az idegességemet nem csillapította, hogy a buszsofőr azzal fogadott, nem biztos, hogy fel tud tenni, de megnézi, mit tehet. Visszatekintve mondjuk érthető, hisz nyilván ezek a buszok neki is szokatlanok voltak. Végül körülményesen, de csak eljutottam a Széna térre ezzel a busszal.

Két kisebb komment még a sztorihoz:
A következő napokban kiderült, hogy még az Oktogonig is hiába mentem volna el, ahol ideiglenes végállomás volt kialakítva a felújítás heteire, hiszen nem volt akadálymentes az akkori átmeneti leszálló.
Azt látom, hogy a metrópótló buszok nagyrészt akadálymentesek, talán érdemes lett volna inkább az egyébként rendes üzemben tényleg akadálymentes körúti villamosok pótlásánál is figyelni erre...

75-ös troli: rémálom

Kezdődött azzal, hogy épp az orrunk előtt ment el az alacsonypadlós járat, de hát van ilyen, és mint később kiderült, nem ez a félórás várakozás lett a legkellemetlenebb része az útnak. Visszafele a Szobránc közi megállónál így köszönt a sofőr:

- "Jöjjön, felrakom!"

- Az szuper lesz - mondtam -, de a művelethez nem ártana egy rámpa.

- Ugyan már, csináltam már ilyet korábban is, meg különben sincs rámpa. - válaszolta tudálékosan.

- Én elhiszem, hogy csinálta - kezdetem bepöcceni, de nem velem. Ugyanis ez a kocsi velem együtt majdnem 200 kiló, azt maga nem fogja csak úgy emelgetni. De tudja mit, uram, akkor megvárom a következő trolit - próbáltam kihátrálni a veszélyzónából.

Erre a sofőr visszament a volánhoz, majd egy kulccsal a kezében elment a busz közepébe és kezdte kiszabadítani a helyéről a mobil, kihajtogatható rámpát. De itt még nem ér véget ez a nagyon furcsa szituáció.

Emberünk láthatóan nem nagyon csinált még ilyet, a velem együtt utazó, szintén mozgáskorlátozott ismerősöm próbálta neki elmagyarázni, hogy hogyan kellene olyan 8 pontos körülire kivitelezni a gyakorlatot. Erre egy mogorva „na ne hülyéskedjen már velem” választ kaptunk. Végül nagy nehezen sikerült felszállnunk, szerencsére az utastársak közül mindenki empatikus volt a több perces jelenet ellenére, egyedül mi hárman, a jelenet szereplői voltunk idegesek.

A buszvezető hatalmas gázfröccsökkel és fékezésekkel próbálta behozni az időt, vagy csak levezetni a feszültségét...nem tudhatom.

Soós Róbert

Budapestben mozgássérültként az egyik legjobb dolog a tömegközlekedés. Persze volt, hogy egy adott helyzetben én is bosszankodtam, néha nem is kicsit, de visszatekintve ezek mind csak eltörpülő apróságok voltak amellett a tény mellett, hogy mozgáskorlátozottként tömegközlekedéssel el tudok jutni oda, ahova akarok. Ez egy vidéki kisvárosból érkezve nagyon is szembetűnő változás.

A Combinóval kezdtem. Először kimentem a hozzám legközelebb eső Széna téri megállóba. Mivel felfedeztem egy pár centis szintkülönbséget a peron és a villamoskocsi között, nem mertem egyedül felszállni. Megkértem egy ismerősömet, hogy kísérjen el. Sikeres lett a főpróba. Kiderült, hogy át tudom ugratni azt a pár centit, lefele pedig - bár nagy tömeg esetén körülményes - biztonságosabb, ha tolatva szállok le. Először ilyen kisebb felfedezőkörutakra indultam, először a Nyugati környékére, aztán a Blahára és így tovább. Így már nem volt akadálya, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba járjak angolórákra, vagy körút-környéki szórakozóhelyekre menjek a barátaimmal.

A többi utas figyelmességével nem volt soha nagyobb problémám, ha megkérem őket félreállnak a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyről. Egyszer-kétszer előfordul, hogy akkora tömeg van, hogy lehetetlenség beállnom a kijelölt helyre, vagy más már elfoglalta azt, de így sem kényelmetlen csak akkor, ha menetiránynak oldalt vagyok kénytelen ülni - azt nem szeretem. 

A buszozás megint egy újabb szint. A villamosban az a nagyon jó, hogy úgy tudok utazni, mint mások: várok a megállóban, beszállok, aztán meg le, ha odaértem. A busznál ez korántsem így van. Egyrészt közlekednek még jelentős számban nem akadálymentes, lépcsős járművek. Figyelni kell, hogy mikor milyen busz jön. Másrészt a felszálláshoz elengedhetetlen az utazási szándékomnak a sofőrrel való egyértelmű közlése, nagyrészt integetés, kapálózás, hogy észrevegyen. És persze ekkor is előfordulhat, hogy ülnek már a kijelölt helyen. Ha az ember feljutott, akkor pedig jelezni kell az erre szolgáló gombbal, hogy mikor szeretne leszállni. Nagy türelmetlenségemben, a téli hidegben velem már előfordult, hogy bőszen integettem a megállóból a vezetőnek, hogy szeretnék felszállni, közben a járat nem is volt erre alkalmas. Szóval buszozni egyértelműen körülményesebb, mint villamosozni.

Alapvetően nagyon jó az irány, az alacsonypadlós buszjáratok száma az általam gyakran használt vonalakon talán már meg is haladta az állomány felét. Felújítás alatt van az újabb alacsonypadlós villamosok pályája és tavasszal -az ígéret szerint- már metrózni is lehet kerekesszékkel a megnyíló négyes vonalon. A következő bejegyzésben folytatom a témát, konkrét sztorikkal a 4 keréken tömegközlekedésről.

Soós Róbert