Nemrég megkérdezték, mi a legszemélyesebb tárgyam.

Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy a laptopom és csak aztán döbbentem rá, hogy ez abszolút nem igaz, hisz egyértelműen az elektromos az. Ösztönös válaszomból is látszik, hogy a székemet szinte már a saját részemnek tekintem és nem használati tárgynak.

Önállóan tudok vele közlekedni és mindent intézni, ami ebből adódik (ügyintézés, vásárlás, szórakozóhelyre eljutás stb.) Persze kiszolgáltatott helyzet egy gépnek alárendelve lenni, de az önállóság miatt a meghibásodás kockázatát ésszerű keretek között be kell vállalni. Hat év alatt párszor már volt defektem, sőt borultam is. Annyit lehet tenni, hogy mindig kell legyenek olyanok, akiknek ilyen esetben szólni lehet.

Út szélén eddig egyszer kellett várakoznom, úgy másfél órát, - szerencsére nyár volt és jó idő, amíg odaért a segítség. Amúgy jellemzően szerencsém szokott lenni, volt már például, hogy lassú defektem volt, de pont beértem vele a munkahelyemre.

Viszont mindez azt is jelenti, hogy a székem foglya is vagyok. A napjaimat jórészt ebben töltöm, így a megjelenésemre is hatással van. Persze erre egyáltalán nem gondoltam, mikor az első székem felírták, egyáltalán nem volt szempont a kinézete.

De a következőnél már az lesz...azért hadd ne legyen már egy piros színű a váz, ha lehet. :)

Soós Róbert